A szakmai gyakorlat után

Fotókiállítás

Iskolának tanulói egy fotókiállítást készítettek a 3 hetes szakmai gyakorlatról.

 

Élménybeszámolók

A három hetes szakmai gyakorlat alatt nagyon jól éreztem magam. Az eleje nehézkesen indult, de a végén már haza jönni sem akartunk. A szakmai gyakorlatot a Pypa Print nyomdában végeztem, ahol nagyon sok mindent tanultam, fejlesztettem az angol nyelvtudásom és spanyolul is tanulhattam néhány mondatot. Az ott dolgozó emberek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak és örülök, hogy megismerhettem őket. Nagyon sok gyönyörű és érdekes helyet felfedeztünk Barcelonában és a legjobb az egészben az volt, hogy a legjobb barátaimmal közösen élhettük át ezeket a kalandokat és ez örök élmény marad. Közelebb hozott minket egymáshoz ez az utazás és megerősítette a barátságunkat. A társaság nagyon jó volt, a tanáraink mindenben segítettek nekünk és minden helyzetből a legjobbat próbálták kihozni. Voltak az utazás alatt mélypontok is, de a sok jó élmény mellett feledésbe vesztek. Összességében ezt a három hetet nagyon élveztem és bármikor visszamennék.

Ihász Fanni

 

Nagy izgalommal vágtam neki az erasmusnak, hiszen másoknál láttam már, hogy mekkora lehetőség és kaland ez.

Hatalmas élmény volt egy idegen országban élni, boldogulni. Természetesen az emberek, a kultúra is teljesen más Spanyolországban, és én szeretek más nemzeteket megismerni. Barcelona nagyon szép és sokszínű város. Örülök, hogy sok pontján járhattam.

Mivel szakmai gyakorlaton voltunk, belecsöppenhettünk abba is, hogy a való életben, hogy néz ki a tanult szakmánk. Három héten keresztül megfigyelhettük a fogadócégünk alkalmazottjait, illetve mi is kipróbálhattunk egy-egy munkafolyamatot. Ez mindenképpen hasznos volt. Arról nem beszélve, hogy az idegennyelv-használatunk is biztosabb lett, hiszen ott muszáj volt megértetnünk magunkat magyarul nem tudó emberekkel.

Én személy szerint sokkal magabiztosabb lettem a kint töltött idő alatt, nőtt a problémamegoldó készségem is.

Végezetül pedig szeretném megemlíteni, hogy a diáktársaimmal való kapcsolataimnak is jót tett ez a három együtt töltött hét. A meglévő barátaimmal még jobban összekovácsolódtunk, illetve olyan emberekhez kerülhettem közelebb, akikkel a mai napig mosolyogva köszönünk egymásnak a folyosón vagy a buszon.

Összességében nagyon jól éreztem magamat, és ha lehetne, újra belevágnék.

Vitéz Mirtill

 

Életem talán egyik legszebb, és legmeghatározóbb élménye volt.
Féltem belevágni, de megérte.
Szakmai téren is szereztem tapasztalatokat, de ami fontosabb, belekóstolhattam az önálló, független életbe. 
Volt, hogy eltévedtünk, hogy nehezen értettük meg magunkat és másikat, hogy rájöttünk, nem minden úgy alakul, ahogy azt elterveztük. De pont az ilyen pillanatok által lettem sokkal magabiztosabb, és rengeteget fejlődött a problémamegoldó készségem.
Egyik napról a másikra belecsöppentünk egy teljesen új világba, egy másik kultúrába. 
Annyi gyönyörű dolgot láttam, hogy megszámlálni sem tudom. 
A csodálatos. filmbe illő helyek, a zúgó tenger, az új emberek és ételek, a zajos Spanyol esték és a legspontánabb koncertek a metrón - Ez Spanyolország.
A hazaérkezés pillanatától fogva visszavágyom, és nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek az élménynek.

Tóth Noémi

 

Én és Barcelona

Számomra ez az utazás nemcsak élményben gazdagított, de lelkileg és érzelmileg is érettebb lettem.

Kinyílt előttem egy idegen világ, amelyre soha nem gondoltam volna, hogy talán egyszer megélem.
Abban egyetérthetünk, hogy voltak húzósabb, nehezebb napjaink, de szerintem nincs köztünk olyan, aki ne hagyta volna a szívét Barcelonaban. Az emberek segítőkészsége, idegensége valamilyen löketet adott nekem, hogy kipróbálja magam új dolgokban. Merjek utazni és élni.
 Motivál arra, hogy másokat bátorítsunk, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból, mert ezzel tapasztalatot és örökre szóló élményt szerez vele, s ha majd egyszer újra visszatér a városba, akkor nosztalgikusan emlékezzen vissza.

Márta Vivien

A katalán fővárosban 3 hetet töltöttünk el 2019 novemberében. Rengeteg tapasztalattal rendelkezhettünk mind kulturális, mind pedig szakmai téren, mivel munkahelyi gyakorlatunknak köszönhetően sokkal könnyebben el tudtuk mélyíteni szakmai tudásunkat, mint iskolai keretek között, hiszen valós megmérettetésekben volt részünk és élesben kellett elvégezni a munkákat, egy idegen főnök által megszabott határidőre.

Az ERASMUS+ program, illetve a kísérőtanáraink rengeteg kulturális programot szerveztek nekünk, így a spanyol művészeti motívumokat is megismerhettük, illetve betekintést nyerhettünk egy nyugat-európai nagyváros pezsgő mindennapjaiba. Megismerkedhettünk a spanyol nyelvvel, illetve elmélyíthettük az angol tudásunkat is. A szálláson is rengeteg esti közös program volt, ahol mindenki jól érezte magát és ezek az késői beszélgetések, kártyázások közelebb hozták egymáshoz a csapatot. 

Számomra nincsenek kiemelhető legjobb élmények, ugyanis úgy gondolom, hogy mindhárom hét egy nagy élmény volt mindenki életében, az apróbb nehézségek ellenére is.

Molnár Milán

 

Nekem nem ez volt az első ilyen nagyobb utazásom, de ez a Barcelonai 3 hét fenomenális volt...az étellel és a szállással voltak egy kis problémák, de semmi gond nem volt. Nagyon tetszett minden, új barátokat szereztem. A munkahely is nagyon tetszett, jó volt mindennap odamenni. A többi fiúval a szobába elokorkodtunk. A város is nagyon nagyon szép volt, örültem hogy a legtöbb nevezetességet megtudtam nézni. A repülőutakkal is minden rendben volt. Nagyon örülök hogy eljuthattam ide 3 hétre...

Végh Zsmobor

 

Hálás vagyok, mindazoknak akik lehetővé tették számomra, hogy ebben a programban részt vehessek. Bár nem ment minden zökkenőmentesen, mégis úgy érzem, mindentől ami kint történt velem egy kicsit több lettem. Megtanultam nagyon sok mindent arról hogy nem működhet minden úgy ahogy az ember eltervezte, sajnos a szállással kapcsolatban csalódtam a legnagyobbat és az első pár napban utáltam ott aludni mégis ahogy teltek a napok  azt vettem észre hogy elfogadtam a helyzetet és már csak a pozitív oldalát próbáltam nézni.

 

Így hát én nem csak azért vagyok hálás a program szervezőinek, hogy elmehettem Barcelonába, három hétre egy szervezett és költségmentes program keretein belül, hanem azért is, mert ezalatt az idő alatt rengeteget tanultam arról, hogy vannak az életben olyan dolgok amik sajnos nem tőlem függenek, mégis nekem kell velük együtt élnem. Ezek lehetnek jók is rosszak is, de az ilyen helyzetekben szükség van alázatra, a mások iránti elfogadásra, türelemre és csapatmunkára, hogy senki ne sérüljön. Ez úgy gondolom bennem a harmadik hétre teljesen kialakult, így hát én ezért köszönöm meg ezt az utat a szervezőknek.

 

Illetve köszönöm, hogy volt arra lehetőségem hogy megtapasztaljam milyen egy másik országban élni, dolgozni és ezzel együtt megtanultam még jobban értékelni azt ami itthon van.

 

Pálfi Eszter